Hogyan működnek együtt a szervezetek azért, hogy a közterületen élő emberek sorsa valóban rendeződjön? -erre kerestük a választ a 2026. április 27-i BUSZSZH Hajléktalanellátó Munkacsoportjának szakmai műhelyén.
Utcák egységes működése Budapesten – aluljárók, rendészeti együttműködések
Hogyan működnek együtt a szervezetek azért, hogy a közterületen élő emberek sorsa valóban rendeződjön? -erre kerestük a választ a 2026. április 27-i Budapesti Szociális Szakmatámogatási Hálózat (BUSZSZH) Hajléktalanellátó Munkacsoportjának szakmai műhelyén: „Fókuszban a párbeszéd – Utcák egységes működése Budapesten – aluljárók, rendészeti együttműködések” címmel. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bem rakparti központjában tartott rendezvényen közel hetven szakember vett részt a hajléktalanellátás, a gyermekvédelem, a családsegítés, a rendészet, az önkormányzati szféra, valamint a kapcsolódó egészségügyi és civil szervezetek képviseletében.
A rendezvényt dr. Sziklai István és Miklós Kata, a BUSZSZH képviseletében nyitották meg. Miklós Kata bevezetőjében hangsúlyozta, hogy Magyarország is csatlakozott ahhoz az európai törekvéshez, amely a hajléktalanság felszámolását tűzte ki célul. Kiemelte a rendszerszemlélet jelentőségét, az utcai szolgálatok szerepét a leginkább kirekesztett emberek elérésében, valamint azt a szakmai kihívást, hogy miközben a szociális ellátórendszer az egyéni életutakra és a támogatásra épít, 2018 óta Magyarországon tiltott az életvitelszerű közterületi tartózkodás. Pedig az Alkotmánybíróság egy korábbi (2012 novemberi) állásfoglalását idézve elmondható, hogy a hajléktalanság, mint társadalmi probléma megoldásának alkalmatlan eszköze a szabálysértési szankciók alkalmazása. A köszöntő hangsúlyos eleme volt a Lisszaboni Nyilatkozat szellemisége, a Housing First megoldások, valamint annak fontossága, hogy a hajléktalanság kezelésében a szolgáltatások fejlesztése és az együttműködések erősítése kerüljön előtérbe.
A nap vezérgondolatát a rendezvény címe is megfogalmazta: a párbeszéd. Budapest közterei – különösen az aluljárók – olyan találkozási pontok, ahol nap mint nap érintkezik a szociális munka, a rendészeti jelenlét, az önkormányzati működés, az egészségügyi ellátás és a gyermekvédelem. A különböző szereplők ugyanazokkal az emberekkel és helyzetekkel találkoznak, mégis eltérő feladatokkal, eltérő eszközökkel és eltérő felelősségi körökkel dolgoznak. A szakmai nap célja az volt, hogy ezeket a kapcsolódási pontokat láthatóvá tegye, és lehetőséget adjon a közös gondolkodásra.
Az utcák népe – közterületi hajléktalanság a fővárosban
A program első előadását Breitner Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei szakmai igazgatóhelyettese tartotta. Előadásában átfogó képet adott a budapesti közterületi hajléktalanság helyzetéről és a közterületen élő emberek társadalmi jellemzőiről.
A Február Harmadika Adatfelvétel eredményeire támaszkodva bemutatta, hogy a közterületen élő emberek 70%-a férfi, több mint felük legfeljebb nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkezik, 40%-uk pedig már 55 évesnél idősebb. A megkérdezettek 74%-a több mint tíz éve hajléktalan, 25%-uk gyermekkorában állami gondozásban nevelkedett, 41%-uknak van hajléktalan családtagja, míg közel egynegyedüknek egyáltalán nincs lakásban élő hozzátartozója. Az adatok arra is rávilágítottak, hogy a közterületen élők jelentős része dolgozik vagy próbál jövedelemhez jutni: 44%-uk végez valamilyen munkát, míg sokan gyűjtögetésből vagy kéregetésből tartják fenn magukat.
Az előadás kitért a közterületi hajléktalanság szabályozásának elmúlt másfél évtizedére is. Breitner Péter rámutatott, hogy a hajléktalanság kriminalizációja nem oldotta meg a probléma okait, miközben jelentősen befolyásolta a közterületen élő emberek életét és a velük végzett segítő munka feltételeit. Előadásának egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy a jövőben a hajléktalanság mint élethelyzet helyett inkább az egyes magatartások szabályozására érdemes koncentrálni. Egy nagy-britanniai példát idézve bemutatta, hogy a közösségi együttélés szabályainak megsértése – például a vandalizmus, a zaklatás vagy a rongálás – kezelhető anélkül, hogy egy társadalmi csoportot bélyegeznénk meg.
Külön hangsúlyozta a szolgáltatások fejlesztésének szükségességét is. Véleménye szerint fontos lenne, hogy a hajléktalanellátás jobban tudjon alkalmazkodni az emberek valós élethelyzeteihez, például lehetőséget biztosítson társakkal, barátokkal vagy akár kisállatokkal történő elhelyezésre is. Az előadó a jövő kulcsát az együttműködésekben, a kommunikációban és a befogadóbb szolgáltatási formák kialakításában látta.
Rendészet és szociális munka – együttműködés a gyakorlatban
Papi Gergely rendőr alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztály Metrórendőrségi Osztályának vezetője a rendvédelem és a szociális szféra együttműködésének gyakorlati kérdéseit mutatta be. Előadásában felidézte azokat az éveket, amikor meghatározott metodika mentén zajlott a rendőrség és a szociális szolgáltatók közös munkája, és hangsúlyozta, hogy a jó együttműködésnek ma is nagy jelentősége van. Kiemelte, hogy a rendőrség célja nem az emberek kiszorítása a közterületekről, és arra is felhívta a figyelmet, hogy az aluljárókban tapasztalható jogsértések jelentős részét nem hajléktalan emberek követik el, mégis gyakran hozzájuk kapcsolódik a közvélemény szemében minden probléma. Előadásában szó esett arról is, hogy a Budapest környéki erdős területeken kialakult telepek és kolóniák egyre nagyobb kihívást jelenthetnek, ezért a különböző szakmák együttműködése a jövőben még fontosabbá válik.
Diós Dávid, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság szolgáltatási igazgatóhelyettese a fővárosi rendészet tapasztalatait osztotta meg. Bemutatta, hogy bár a hajléktalanság kezelése nem tartozik közvetlenül a szervezet feladatai közé, a mindennapi működés során folyamatosan találkoznak a problémával. A térfigyelő rendszer segítségével monitorozzák az aluljárók és közterületek helyzetét, adatokat szolgáltatnak a szakmai szereplőknek, krízisidőszakban pedig takaróosztással, segítségnyújtással vagy mentőhívással is hozzájárulnak a veszélyeztetett emberek támogatásához. Kiemelte, hogy az együttműködést alapvetően pozitívnak látja, ugyanakkor komoly kihívást jelentenek a speciális szükségletű emberek – például a mentális problémával élők, a mozgáskorlátozottak vagy a kisállattal élők – ellátási nehézségei.
A jelzőrendszer útvesztői
Drótos Kata, az Újpesti Önkormányzat Szociális Intézményének Család- és Gyermekjóléti Központjának igazgatóhelyettese a jelzőrendszer működésének gyakorlati nehézségeiről beszélt. Előadásában kiemelte, hogy a jelzés önmagában nem oldja meg a problémákat, a valódi eredményhez hosszú távú együttműködésre van szükség. Számos példát hozott az újpesti erdős területeken élő családok helyzetéről, ahol gyakran sem a családsegítő szolgálatok, sem az utcai szolgálatok nem rendelkeznek elegendő eszközzel a problémák kezelésére. Beszélt a gyermekvédelmi beavatkozások nehézségeiről is, különösen arról, hogy egy-egy sürgős kiemelési helyzetben milyen nehéz megfelelő elhelyezést találni a gyermekek számára. Hangsúlyozta, hogy a siker kulcsa az élő kapcsolatokban, az önkormányzati, gyermekvédelmi, rendészeti és szociális szereplők közötti folyamatos kommunikációban rejlik. Az előadó kérdésre válaszolva kiemelte: figyelmet fordítanak a prevencióra is, azaz a kilakoltatások megelőzésére. Emiatt a kerületi önkormányzati bérlakások bérleti szerződésébe bekerül egy új rendelkezés, amely szerint háromhavi díjtartozás esetén a bérbeadó automatikusan értesíti a Család és Gyermekjóléti Központot.
Amit a diszpécser szeme lát és a füle hall
Surányi Ákos, a Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálatának szolgálatvezetője a gyakorlati együttműködések mindennapjairól beszélt. Előadásában hangsúlyozta, hogy a vörös kód időszakában sok esetben a személyes szakmai kapcsolatok biztosítják a rendszer működését, miközben rendszerszintű megoldásokból továbbra is hiány mutatkozik. A 2025/2026-os téli időszakban 3035 bejelentés érkezett a szolgálathoz, amelyek közel felében sikerült elhelyezést biztosítani. Az előadó szerint ezek az eredmények jól mutatják az együttműködés erejét, ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a fővárosi közterületi problémák kezelése továbbra is jelentős erőforrásokat igényel. Külön kitért arra, hogy az aluljárók kérdése mellett a nyári időszakban egyre inkább a felszíni közterületek problémái kerülnek előtérbe.
Az aluljárókban végzett utcai szociális munka tapasztalatai
Siroki István, a Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatóságának utcai gondozó szolgálat koordinátora az aluljárókban végzett utcai munka gyakorlati tapasztalatait mutatta be. Elmondta, hogy szolgálatuk munkatársai jellemzően a késő délutáni és esti órákban keresik fel az utcán tartózkodó embereket, és munkájuk során rendkívül sokféle élethelyzettel találkoznak. Kiemelte, hogy a sikeres segítő munka alapja a bizalmi kapcsolat kialakítása, amely nélkül sem a segítségnyújtás, sem az intézmények felé történő közvetítés nem lehet eredményes.
Biczók Zoltán, a BMSZKI szakmai főtanácsadója az együttműködések hasznos tapasztalatait foglalta össze. Hangsúlyozta, hogy a rendészeti és szociális szereplők közös munkája jelentős előnyökkel járhat, különösen komplex problémák és krízishelyzetek esetén. Ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy a segítő tevékenység nem válhat rendészeti eszközzé. Az ügyfelek bizalmának megőrzése, a szociális munka autonómiája, a világos szerepek és a kölcsönös tisztelet elengedhetetlen feltételei a hatékony együttműködésnek.
Gyermekvédelem és hajléktalanellátás – kapcsolódási pontok
A program második felében a gyermekvédelem és a hajléktalanellátás kapcsolódási pontjai kerültek fókuszba.
Kozma-Kákonyi Lilla és Fehér Attila, a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai a Rákosrendezőn végzett munkájuk tapasztalatait osztották meg. Fontos tanulság, hogy előnye van, ha a családsegítő és gyermekjóléti központnál mindig ugyanazok a kollégák foglalkoznak egy-egy lehatárolt terület, tér problémáival. Bemutatták, hogyan történik a közterületen tartózkodó kiskorúak helyzetének felmérése, milyen szerepe van a rendőrségnek és a gyámhatóságnak, valamint hogy egy-egy jelzés feldolgozása sokszor több egymást követő helyszíni megjelenést és utánkövetést igényel. Kiemelték, hogy a családokkal kapcsolatos döntésekhez elengedhetetlen a korábbi hatósági és gyermekvédelmi előzmények ismerete, valamint a más településeken dolgozó szakemberekkel való együttműködés. Az előadás egyik fontos üzenete az volt, hogy jelenleg hiányoznak azok a krízisférőhelyek, amelyek azonnali segítséget tudnának nyújtani az ilyen helyzetekben.
Dobák-Kiss Tímea, a Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága Családtámogató és Gyermekjóléti Központjának szakmai igazgatóhelyettese a hajléktalanellátás, a családsegítés és a gyermekjóléti alapellátás közötti együttműködés gyakorlati oldalát mutatta be. Előadásában hangsúlyozta, hogy a családsegítők és az utcai szociális munkások között folyamatos információáramlás zajlik, és számos esetben éppen ez a kapcsolat teszi lehetővé az eltűnt vagy ellátásból kiesett családok újbóli elérését. A bemutatott példák azt mutatták, hogy a különböző szakterületek közötti együttműködés nem csupán adminisztratív kötelezettség, hanem valós segítséget jelenthet a családok számára.
Kiscsoportos munka
A szakmai nap kiscsoportos beszélgetésekkel folytatódott, amelyek során a résztvevők három előre meghatározott témán keresztül vizsgálták a különböző együttműködési lehetőségeket.
Kiskorúak a közterületen
Az első kiscsoport a közterületen megjelenő kiskorúak helyzetével foglalkozott. Egy kriminogén környezetben élő és lakhatási szegénységgel is küzdő család életében való beavatkozási pontokat vettük végig, ahol több szervezet is jelen volt, mégse sikerült időben lépni. A dilemmás eset kapcsán fontos látni a felelősségi köröket, úgy nehéz együttműködni, ha a különböző szervezeteknek máshol van az „ingerküszöbük”, hogy mikor avatkoznak be a helyzetbe. Áttekintettük a jogorvoslati lehetőségeket is. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a gyermekvédelmi szempontoknak minden esetben elsőbbséget kell élvezniük. Kiemelték a jelzőrendszer szerepét, a családsegítés és hajléktalanellátás együttműködésének fontosságát, valamint azt, hogy a többgenerációs szegénységben élő családok esetén a hajléktalanellátási válaszok önmagukban nem elegendőek.
Az aluljárók világa
A második kiscsoport az aluljárók világát vizsgálta. A szekcióban a Kálvin téri és a Kelenföldi aluljárók kapcsán konkrét együttműködési lépésekben is megállapodtak a résztvevő szervezetek delegáltjai. A résztvevők hangsúlyozták a korrekt és folyamatos tájékoztatás jelentőségét, valamint azt, hogy az aluljárókban jelen lévő emberek számára többféle, egyéni szükségletekhez igazodó megoldást kell kínálni. Szóba kerültek hagyományos intézményi férőhelyek, családok átmeneti otthonai, valamint átmeneti vagy alternatív lakhatási formák, például konténerházak is.
Illegális lakhatási körülmények között élő emberek helyzete
A harmadik kiscsoport az illegális lakhatási körülmények között élő emberek helyzetét vizsgálta, különös tekintettel a Rákosrendezőn élő és megforduló mintegy 150-200 emberre. A résztvevők feltérképezték az érintett szereplőket, köztük a helyi önkormányzatokat, az utcai gondozó szolgálatokat, a család és gyermekjóléti központokat, a gyermekvédelmi rendszer szereplőit, a rendészeti szerveket, az egészségügyi ellátórendszert, az állatvédő szervezeteket, a helyi lakosságot, a MÁV Zrt.-t és a Budapesti Közműveket.
A csoport egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy az érdemi szakmai munka megkezdése előtt tisztázni kell az egyes szereplők céljait, feladatait, lehetőségeit és a szükséges forrásokat. A sikeres együttműködés alapja a közös célmeghatározás, az átlátható feladatmegosztás és az érintettek folyamatos tájékoztatása.
Összegzés
A három kiscsoport eltérő nézőpontból közelítette meg a felvetett kérdéseket, ugyanakkor hasonló következtetésekre jutott. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a közterületen élő emberek helyzete nem kezelhető kizárólag hajléktalanügyi kérdésként. A probléma egyszerre érinti a lakhatást, a gyermekvédelmet, az egészségügyet, a közbiztonságot, az állatvédelmet, a városüzemeltetést és a helyi közösségeket is.
A műhely legfontosabb tanulsága az volt, hogy az egy aluljáróért felelős különböző szakmák és intézmények közötti folyamatos párbeszéd nem pusztán hasznos, hanem elengedhetetlen feltétele a hatékony közterületi munkának. További együttműködés szükséges a hajléktalanellátás és a család és gyermekjólét között. A résztvevők szerint a jövő egyik legfontosabb feladata olyan együttműködési formák kialakítása, amelyek egyszerre képesek megőrizni az egyes szakmák autonómiáját, miközben valódi, ügyfélközpontú válaszokat adnak a közterületeken megjelenő összetett problémákra. Ezeket a problémákat azonban nem lehet kizárólag a terepen kezelni; hatékony megoldásukhoz szociálpolitikai szintű beavatkozásokra is szükség van.
Hunyadi Anett
Juhász Zsófia
Miklós Kata
Szentkereszty Tamás
Budapesti Szociális Szakmatámogatási Hálózat