Traumainformált intézményi működés a szenvedélybeteg ellátásban – BUSZSZH Szenvedélybeteg-ellátók Munkacsoportja

A Szenvedélybeteg-ellátók Munkacsoportja legutóbbi workshopját a „Traumainformált intézményi működés a szenvedélybeteg-ellátásban” címmel tartottuk 2023. 11. 14-én. A Válaszút Irodában megrendezett eseményen nem csak a szenvedélybeteg ellátásból, hanem a hajléktalan ellátásból és más határterületekről is érkeztek résztvevők, szám szerint 22-en. Előadónk Dr. Kaló Zsuzsa habilitált egyetemi docens, az ELTE oktatója, akinek szakterülete az addiktív viselkedések, és korábban a Józan Babákkal is dolgozott együtt.

Az interaktív előadásban először arról beszélgettünk, hogy milyen összefüggés van a traumák és a szenvedélybetegség kialakulása között. Többek között Máté Gábor népszerű munkáinak köszönhetően is, egyre jobban kezd megérkezni a köztudatba az a gondolat, hogy a fel nem dolgozott traumák függőségek kialakulásához vezethetnek. Természetesen szakemberként tudjuk, hogy trauma és függőség közötti összefüggés bonyolult, és nem tehetünk egyenlőségjelet a két jelenség közé, sőt, sokszor az összefüggés iránya sem egyértelmű: mi volt előbb, a traumatikus életesemények, vagy a szenvedélybeteg életmód. Beszéltünk Anna Lembke magyarul frissen megjelent könyvéről, a „Dopamin korszak”–ról, melyben a szenvedélybetegségeket kezelő pszichiáter arra hívja fel a figyelmet, hogy inger elárasztott jóléti társadalmunk a függőségekre mindenkit hajlamossá tesz, így tehát nem szabad beszűkítenünk az addikciók okát egyszerűen a traumákra. De ugyanakkor arról is egyre többet tudunk, hogy sokszor a megoldatlan kríziseinkre adaptív válaszként, „önmedikalizációként” indul el a szenvedélybetegséghez vezető addiktív viselkedés. Ez különösen is igaz a gyermekkori negatív életesemények (ACE: adverse childhood experience) halmozódása esetén, melynek személyiségtorzító hatására manapság komplex trauma tünetegyüttes néven is hivatkozunk.

Azt is megtudhattuk, hogy azok körében, akik nem fordulnak segítséghez a függőségük kezelésében, még magasabb a traumát elszenvedettek aránya (több, mint 80%) (Konkoly-Thege és mtsai, 2017) illetve említettük Makara Mihály (2020) hajléktalan populáción végzett, ezzel egybecsengő vizsgálatát, melyben az lett egyértelmű, hogy a hajléktalansággal élők között ez az arány még magasabb lehet. Fontos lenne, hogy a szociális ellátásban is legyünk tisztában azzal: a klienseink között nagyon nagy számban vannak a traumákat elszenvedett emberek. Segítőként a traumainformáltság azt jelenti, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy mi a trauma és milyen hatása lehet az egyén fizikai és pszichés állapotára, életére nézve, és ennek figyelembevételével viszonyulunk a kliensekhez. Intézményi szinten pedig azt, hogy ismerjük a klienscsoportunkra jellemző lehetséges traumákat és úgy alakítjuk a szolgáltatásunkat, hogy a trauma-ismétlést minél inkább elkerüljük, a traumából való stabilizálódást, felépülést pedig minél jobban tudjuk támogatni. A traumainformált intézményekben az egész stáb képzésben részesül a traumáról és azokról a kulturális, társadalmi vagy gender szempontokról, melyek befolyásolhatták a kliensek élményeit. Traumainformált döntés lehet például, hogy külön csoportot indítunk nőknek, hogy a biztonságban érezhessék magukat a szexuális bántalmazást vagy családon belüli erőszakot elszenvedett nők is. Traumainformált ellátás Nyugat Európában a 2010-es évek elején, a megszaporodó terrortámadások után indult el, traumaközpontok létrehozásával. Magyarországon eddig egy teljesen traumatudatosan kialakított intézmény van, a BMSZKI Dózsa György utcai trauma-érzékeny nőgyógyászata hajléktalan nők számára.

A traumainformáltság biztonságosabb ellátást teremt a kliensek és kezelők számára egyaránt (EMCDDA 2002; Schuman et al. 2010), illetve használja azt a fontos tapasztalatot, hogy azok, akik tisztában vannak a traumák következményeivel, azoknál kevésbé valószínű, hogy kialakuljon PTSD (poszttraumás stressz szindróma), illetve arra épülő maladaptív viselkedés vagy szenvedélybetegség (Harris Fallot, 2001, Tompkins–Neale, 2016). A traumából való gyógyulás Judit Herman által leírt három szakaszában különösen az első, a trauma utáni stabilizáció szakaszában lehet nagyon fontos szerepe a szociális ellátóknak, és munkájukkal nagyban segíthetik a kezelést is, illetve a harmadik szakaszban lévő külvilág felé való újrakapcsolódást is.

A traumainformált intézmény kialakításáról további részleteket tudhattunk meg előadónktól, aki elérhetővé tette az előadás anyagát is a számunkra, ez hamarosan letölthető lesz a https://www.buszszh.hu/ honlapról.