2025. szeptember 26-án került sor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjában a Budapesti Szociális Szakmatámogatási Hálózat (BUSZSZH) által szervezett konferenciára, amelyen az addiktológiai szolgáltatás és ellátás területén dolgozó fővárosi és Pest vármegyei szociális és egészségügyi szakemberek vettek részt.
2025. szeptember 26-án került sor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjában a Budapesti Szociális Szakmatámogatási Hálózat (BUSZSZH) által szervezett konferenciára, amelyen az addiktológiai szolgáltatás és ellátás területén dolgozó fővárosi és Pest vármegyei szociális és egészségügyi szakemberek vettek részt.
A szakmai napot Molnár Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régiójának ügyvezetője nyitotta meg, az előadások sorát pedig dr. Andráczi-Tóth Veronika, a Belügyminisztérium Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályának vezetője folytatta, aki az addiktológiai szociális szolgáltatások aktualitásairól tájékoztatta a jelenlévőket. A szenvedélybeteg-ellátás szakmatámogatási rendszerének, helyi és országos szinten megvalósuló tevékenységének, jelenlegi és közeljövőben megvalósuló feladatainak bemutatását követően a képzési rendszerben és a jogszabályokban történő változásokról, továbbá a támogatott lakhatás pályázatokról számolt be. A Területi Szakmatámogatási rendszer Addiktológiai országos munkacsoportjának vezetője 2025-től Kálóczi Andrea a szekszárdi RÉV vezetője. A munkacsoport jelenleg a 2018-ban megjelent szakmai ajánlások felülvizsgálatán dolgozik (Szakmai ajánlás nappali ellátása szenvedélybetegek részére, Szakmai ajánlás szenvedélybetegek közösségi ellátás, Szakmai ajánlás szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása részére). Szintén a munkacsoport feladat, hogy a felnőttképzésben elérhetővé váljon a szenvedélybetegek ellátásával kapcsolatos speciális ismereteket adó képzés – a szenvedélybeteg gondozó szakmai képzés programkövetelményének kidolgozásával -, a korábbi OKJ-s rendszerben elérhető szenvedélybeteg gondozó ráépülő képzéshez hasonlóan.
A képzésekkel kapcsolatban elhangzott továbbá, hogy a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 2020. február 9-étől hatályos 39/N.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint a szenvedélybetegek közösségi és alacsonyküszöbű ellátásában – a (2) bekezdés szerinti kivétellel – csak az a személy foglalkoztatható, akit a foglalkoztatás kezdő időpontjában a munkáltató bejelentett a szenvedélybetegek közösségi vagy a szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása képzésre, és azt a foglalkoztatás kezdő időpontjától számított két éven belül elvégzi. A képzési kötelezettség tehát azon személyek esetében áll fenn, akik 2020. február 9-ét követően létesítettek, létesítenek jogviszonyt.
A képzés elvégzése alól mentesül:
a) a szenvedélybeteg gondozó OKJ 55 762 05, az addiktológus szakorvos, a pszichiáter szakorvos, az addiktológiai pszichológus, a klinikai szakpszichológus, a pszichológus, az addiktológiai konzultáns képesítéssel rendelkező személy, és
b) az a személy, aki a szenvedélybetegek közösségi ellátásában vagy alacsonyküszöbű ellátásában egy évnél hosszabb foglalkoztatotti jogviszonnyal rendelkezik.
Az a) és a b) pontban foglaltak nem együttes feltételt jelentenek, az a) pontban felsorolt végzettségek megléte mentességet jelent a képzési kötelezettség alól, és a b) pontban meghatározott eset pedig azon személyek mentességére vonatkozik, akik egy évnél hosszabb szakmai gyakorlattal rendelkeznek ezen ellátási formában. Azt a személyt tehát, aki a foglalkoztatás kezdetekor szenvedélybetegek közösségi ellátásában vagy alacsonyküszöbű ellátásában már egy évnél hosszabb foglalkoztatotti jogviszonnyal rendelkezik, nem kell bejelenteni a képzésre. A foglalkoztatás kezdő időpontjában kell fennállnia a mentesülési esetet jelentő egy évnél hosszabb jogviszonynak, és ha ez nincs meg, akkor a bejelentési kötelezettség és a képzés két éven belüli elvégzésének kötelezettsége fennál
Támogatott lakhatás témakörben pályázati lehetőség ismertetésére került sor, mivel 2025. szeptemberében új pályázati lehetőség jelen meg, amely célja a Fővárosban és Pest vármegyében új támogatott lakhatás férőhelyek létrehozása, ingatlan vásárlásával, használt ingatlan felújításával vagy bővítéséve, vagy új ingatlan építésével. A pályázat célcsoportja: fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek és szenvedélybetegek. A 2024-ben kiírásra került TL2024 pályázathoz képest tehát két jelentős változást kell kiemelni:
- kiterjesztésre került a pályázati célcsoport a szenvedélybetegekre, valamint
- a Főváros mellett Pest vármegyében is lehetőség nyílik támogatott lakhatások létrehozására.
A rendelkezésre álló keretösszeg: 500.000.000,-Ft. Egy pályázó által minimálisan igényelhető és elnyerhető összeg 20.000.000.-Ft, maximálisan igényelhető és elnyerhető összeg 150.000.000.- Ft.
Megvalósítási időszak: 2025. december 01. napjától 2027. december 31. napjáig tart. A pályázat beadási határideje 2025. október 16-a.
Dr. Felvinczi Katalin, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi tanára három nagymintás epidemiológiai vizsgálat (ESPAD – Európai iskolavizsgálat az alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásokról, HBSC – Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása, OLAAP – Országos Lakossági Adatfelvétel Addiktológiai Problémákról) tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel, kifejezetten arra fókuszálva, hogy az időbeli trendek és a nemzetközi összehasonlítás alapján milyen problémák vannak jelen az addiktológia területén. Ezekből kitűnik, hogy Európában és Magyarországon is a fiatalok körében az alkoholfogyasztás a leginkább számottevő szerhasználat, ám míg Európában csökkenő ez a tendencia, addig hazánkban változatlan: a megkérdezetteknek kilencven százaléka tizenhat éves korára már kipróbált valamilyen alkoholos terméket. Azonban még drámaibb az, hogy a legtöbben nemcsak kipróbálták, hanem aktuálisan is fogyasztják ezeket, sőt, jelentékeny mértékben előfordul már a tizenegy évesek körében is, hogy lerészegednek.
Az adatokból kirajzolódik, hogy a tizenhat évesek körében a stagnálóan magas alkoholfogyasztáson kívül egyéb szerek (kannabisz, új pszichoaktív szerek, ecstasy, metamfetamin) fogyasztásának mértéke Magyarországon egyre növekszik, ellentétben az európai átlaggal. Az 5-11. osztályos tanulók között korábban kimutatható volt az alkohol kipróbálásnak tekintetében egy szignifikáns különbség a lányok és a fiúk között, amely tendencia napjainkra megfordulni látszik: mintha a lányok nemcsak felzárkóztak volna a fiúkhoz, de lassan le is köröznék őket.
Az életükben már lerészegedett tanulók nemek közti különbségeit vizsgálva is szembetűnő ez a jelenség. Egyre kevesebben vannak azok a fiatalok, akik a saját egészégüket kiválónak ítélik. A fiatalok körében így valószínűleg nem az a probléma, hogy alkohollal, vagy egyéb tudatmódosító szerekkel élnek, hanem az, hogy általánosságban rosszul érzik magukat a bőrükben. Tehát a szerhasználat kérdése mellett arra is hangsúlyt kellene helyezni, hogy foglalkozzunk a fiatalok hogylétével, lelki egészségével.
Epidemiológiai kutatások és trendek:
- ESPAD (16 évesek): alkoholfogyasztás 90,8%, kannabisz 14,8%, új pszichoaktív szerek 4,8%, extasy 4,6%.
- HBSC (11–15 évesek): alkoholfogyasztás újra növekszik, lányok felzárkóznak a fiúkhoz; részegség aránya emelkedik, nemek közti különbség eltűnik.
- OLAAP (felnőtt lakosság): tiltott drogok életprevalencia értéke 2001–2023 között növekvő, marihuána 2023-ra ismét emelkedett; dizájner stimulánsok és LSD használata tendencia jelleggel nő.
- Mentális jóllét: a magyar fiatalok 46,6%-a érzi magát jól (WHO-5 index), ami elmarad az európai átlagtól (58,7%).
Összegzés: a szerhasználat elterjedtsége fokozódik, különösen a fiatalok körében, ellentétesen az európai trendekkel; az ellátórendszer jelenlegi állapota nem teszi lehetővé a probléma szakszerű kezelését. Összegzésként elmondta: mind a három vizsgálat arra enged következtetni, hogy a szerhasználat elterjedtségében fokozódás tapasztalható, a fiatalok esetében pedig mindez ellentétes a nemzetközi, európai trendekkel. Előadása végén még kitért arra, aggasztónak véli, hogy ezekre a tapasztalatokra rendészeti eszközökkel kíván reagálni a szakpolitika, illetve az ellátórendszerfejlesztése szükséges, hogy érdemi lépések történjenek a probléma szakszerű kezelése érdekében.
Dr. Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus, az INDIT Közalapítvány szakmai vezetője, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke a rehabilitáció alapelveit követően a terápiás rendszerek azon problémáiról beszélt, melyek gátolják a hatékony rehabilitációt, reszocializációt, majd az integrált rendszerek előnyeit vázolta fel. Az integráltság ebben az értelemben nem azt jelenti, hogy sok, egymásra épülő kezelési formát és intézményt működtet egy fenntartó, hanem hogy a szolgáltatói piramis minden szintjén vannak intézményei. A szenvedélybetegségről való komplex gondolkodást is tükrözi, aminek jegyében multidiszciplináris teammel dolgozik, a legtöbb szolgáltatást közösségi alapon nyújtja, mobilis közösségi rehabilitációt valósít meg, folyamatos ellátási ciklust biztosít, célzott kezelést tud nyújtani. Mindezek mellett hosszú távú asszertív esetmenedzselés jellemzi. Rendszeres és átfogó visszajelzésre törekszik, továbbá a családtagok támogatására, bevonására is épít. A kezelőrendszerek hatékonyságának növelését a mértékletesség, tudásmegosztás, partnerség hármasában látja, és az együttműködés lehetséges módjaira is kitért előadásában.
Rehabilitáció és együttműködés szakmai alapelvei:
- A rehabilitáció célja nem pusztán a tünetmentesség, hanem a társadalmi beilleszkedés és elfogadás lehetőségének megteremtése.
- A folyamat része a destigmatizáció, az önértékelés és ön-stigmatizáció elleni küzdelem.
- Fontosak a közösségi rehabilitációs formák, az egyéni kezelési terv, a partnerség és a személyre szabott figyelem.
- A terápia hatékonyságát gátló problémák: koordináció hiánya, kezelési folytonosság megszakadása, kommunikációs hiányosságok, nem megfelelő utógondozás, család bevonásának hiánya.
- Az integrált rendszerek előnyei: multidiszciplináris team, közösségi alapú ellátás, mobil rehabilitáció, folyamatos ellátási ciklus, korai diagnózis és intervenció, célzott kezelések, hosszú távú esetmenedzselés, családtagok bevonása.
- A kezelőrendszerek hatékonyságának növelése: mértékletesség, tudásmegosztás, partnerség, hálózatépítés, kötelező együttműködések, ártalomcsökkentő szemlélet.
- Reszocializációs szolgáltatások: védett szállások, félutas házak, védett munkahelyek, tartós bentlakást biztosító rehabilitációs intézetek, egészségügyi és szociális szakellátás, célzott prevenciós programok.
Balogh Gábor felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus a szenvedélybetegek felépülésének támogatásában hatékonynak bizonyuló terápiás módszerekkel ismertette meg a jelenlévőket. Bepillantást kaphattunk a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Addiktológiai osztályának és Addiktológiai pszichoterápiás részlegének közösségi szemléletű terápiás eszköztárába, kitekintve az élményalapú intervenciók pl. állatasszisztált terápia, színházterápia lehetőségeire is. Az érzelemszabályozás zavarai nagy arányban lehetnek jelen addiktológiai problémák fennállása esetében, és a jelenlévő szakemberek az előadás során a gyakorlati munkában is jól használható szakirodalomi ajánlást kaptak, amelyek segítségével akár maguk is kiegészíthetik a témában szakmai és terápiás eszköztárukat. Hangsúlyos volt a rendszerszemléletben gondolkodás erősítése, és ennek mentén a családterápia, családkonzultáció előnyeinek kihangsúlyozása. Külön hangsúlyt kapott az EMDR, azaz a szemmozgásokkal történő deszenzitizálás és újrafeldolgozás módszere, amelyet eredetileg traumák feldolgozására fejlesztettek ki, de mára már függőségspecifikus protokollokkal is kiegészült. Az EMDR különböző fázisai – múlt, jelen, jövő – lehetőséget adnak arra, hogy a kliensek mélyebb szinten dolgozzák fel a függőséghez kapcsolódó élményeiket, és hatékonyabban tudjanak alkalmazkodni a kihívást jelentő élethelyzetekhez.
Hatékony terápiás módszerek és eszközök:
- Evidence-based megközelítések, amelyek illeszkednek a kliens személyiségéhez és állapotához, bio-pszicho-szocio-spirituális modellben értelmezve.
- Feltételek: komplex állapotfelmérés, motiváció felmérése, absztinenciával kapcsolatos keretek lefektetése.
- Terápiás munka eszközei: stabilizáció, érzelemszabályozás, pszichoedukáció, viselkedésterápia (ingerkontroll, problémamegoldó tréning), kognitív terápia (naplózás, átkeretezés).
- Élményalapú intervenciók: állatasszisztált terápia, színházterápia, művészetterápia.
- Érzelemszabályozás: tudatosítás, szabályozás, gyakorlatok (légzőgyakorlatok, imagináció, önmegfigyelés).
- Családterápia és rendszerszemlélet: kapcsolati elakadások megértése, bizalom helyreállítása, transzgenerációs sebek gyógyítása.
- EMDR (Eye Movement Desensitization and Reprocessing): traumafeldolgozás, függőség-specifikus protokollok (DeTur, CravEx), háromfázisú megközelítés (múlt-jelen-jövő).
- Függőség-specifikus intervenciók: ambivalencia átdolgozása, affektus tolerancia, erőforrás-fejlesztés, triggerek deszenzitizálása.
Az előadásokat követően Eredmények és korlátok a szenvedélybetegeknek nyújtott alacsonyküszöbű szociális szolgáltatásokban? címmel izgalmas eszmecsere bontakozott ki. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Szécsi Judit (egyetemi adjunktus, ELTE-Társadalomtudományi Kar), Faragó Renáta (osztályvezető, Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal, Szociálpolitikai Főosztály, Társadalompolitikai Stratégiai Osztály), Dr. Szemelyácz János, Márton Andrea (szociológus, szakmai referens, Belügyminisztérium, Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztály), Puy Tamás (intézményvezető, Art-Éra Alapítvány) és Varga Mónika (koordinátor, Drogprevenciós Alapítvány) voltak.
A fővárosban tizenhét szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátását végző intézmény van. Kulcsfontosságú szerepük lenne, mivel innen kellene érkeznie a szerhasználóknak az ellátási piramis magasabb szintjeire. Sok ember viszont nem jut el már ezekig a szolgáltatókig sem. Ennek okai közt a beszélgetés során elsősorban a nem megfelelő, vagy éppen külső okok miatt akadályozott utcai szociális munka, és az alacsony finanszírozottság emelődött ki. A hajléktalan szerhasználókkal viszont még ezen körülmények között is több szervezet végez kiemelkedő munkát, akiknek tudását, tapasztalatát jó gyakorlatként kulcsfontosságú lenne átadni a területen dolgozóknak, eszköztárbővítés céljából.
Az alacsonyküszöbű szolgáltatásban dolgozó résztvevők arról számoltak be, hogy drasztikusan lecsökkent a kliensek száma az ellátásban a COVID-19 után, amelynek egyelőre nem tudni az okát, és az erről való eszmecsere akár egy külön szakmai műhelyt érdemelne. Aki betér az intézményekbe, az is inkább más szolgáltatásokat vesz igénybe (pl. mosás), így a tűcserét kérők száma is lecsökkent. A „drop in” nyújtása már nem kötelező, és nem finanszírozott az intézményeknek. Többen ezt is fájlalták a résztvevők közül, mivel egy fontos, jó szolgáltatás volt. Sok kliens számára ez volt az első és gyakran egyetlen kapcsolódási pont az ellátórendszerhez.
A kliensek nagy része hajléktalan, ezért elengedhetetlen lenne a jó kapcsolat a hajléktalanellátással, csakúgy, mint a gyermekvédelmi ellátórendszer szereplőivel, mivel a kliensek gyakran vándorolnak egyik szolgáltatási formából a másikba. A hálózatban való gondolkodásnak és munkának azonban sok esetben hátráltatója az igénybevevői nyilvántartási rendszer. A munkatársak kiégésével kapcsolatban is megfogalmaztak irányelveket a jelenlévők, úgymint a folyamatos képzés, a szupervízió, vagy akár az egyéni terápia fontossága.
A nap zárásaként három szekcióban foglalkozhattak a szakemberek különböző addiktológiai problémák és lehetséges megoldásaik részletesebb átbeszélésével.
- Eszközök, módszerek, intervenciós technikák – Balogh Gábor (Felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus), Sós Eszter (MMSZ KMR Fogadó terápiás munkatárs, BUSZSZH addiktológiai munkacsoport)
A jelenlévők megosztották tapasztalataikat saját munkaterületükről, hogy mennyire tudnak a különböző szolgáltatások egyedien reagálni a kliensekre, és hogy a különböző módszereket hogyan lehet személyre szabottan alkalmazni. Kifejezett figyelem hárult az alacsonyküszöbű ellátásra, hogy az egyes módszerek miképpen alkalmazhatóak ezen a területen, melyek lehetnek a korlátai, lehetőségei.
Balogh Gábor klinikai szakpszichológus már előadásában bemutatta azokat az evidence-based terápiás megközelítéseket, amelyek nemcsak tudományosan megalapozottak, hanem a kliens személyiségéhez és állapotához is illeszkednek. Kiemelte, hogy a bio-pszicho-szocio-spirituális modellben való gondolkodás elengedhetetlen, és a komplex ellátás csak multidiszciplináris teammunka keretében valósulhat meg. A terápiás munka során fontos szerepet kap az érzelemszabályozás fejlesztése, a pszichoedukáció, valamint a viselkedés- és kognitív terápiás elemek, amelyek segítik a klienseket a triggerek felismerésében, elkerülésében és a visszaesés megelőzésében.
Szóba kerültek az egyéni és csoportos formában alkalmazható technikák, mint például a mentalizációalapú terápia, sématerápia, mindfulness-alapú beavatkozások, valamint élményalapú intervenciók, mint az állatasszisztált terápia és színházterápia.
A jó megoldásként az eszközök, módszerek tekintetében egyfajta elérhető szolgáltatási „menü” kialakításában állapodtak meg a jelenlévők, amiből a szakmai team ki tudja választani, mi a megfelelő az adott kliensnek. Egy-egy terápiás forma, vagy az addiktológiai ellátásban már alkalmazott módszer (pl. állatasszisztált terápiák, jóga, csoportban történő érzelemszabályozás és stabilizálás), illetve a sajátélményű segítők szakmai teamben való alkalmazásának előnyeiről hosszan értekeztek a szekció tagjai. Zárásként szó volt még arról, hogyan támogathatja a mindennapi munkát a szupervízió, az esetmegbeszélés, illetve az együttműködés más intézményekkel, 12 lépéses önsegítő közösségekkel.
- Egymásra épülő szolgáltatások…? – Bódy Éva (Cogito Alapítvány kuratóriumi elnök, BUSZSZH pszichiátriai munkacsoport), Kovács Csaba (Félúton Alapítvány, ügyvezető), Katona Viktor (MRE KIMM Drogterápiás Otthona, intézményvezető)
A szekcióban közös gondolkodásra hívták a részvevőket. Keresték azt, hogy ki mit ért az alatt, hogy egymásra épülő szolgálatatások. Milyen az, ha „egymás-mellett-működő”, vagy „együtt-működő” szolgáltatásokat kínálunk. Szükséges-e, hogy egymásra épüljenek. A rendszerben vannak ilyen együttműködések például: a szenvedélybeteg ellátásban: alapellátás, benne előgondozás – rehabilitáció – támogatott lakhatás.
A Cogito Alapítvány, a Félúton Alapítvány és az MRE KIMM Drogterápiás Otthona képviselői kiemelték, hogy az ellátási láncban való előrehaladás sokszor nem automatikus, hanem komoly koordinációt, személyre szabott esetmenedzselést igényel.
A célzott kezelések, a korai intervenció, kiépített ellátórendszer és a családtagok bevonása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a rehabilitáció ne csak tünetmentességet, hanem valódi társadalmi reintegrációt eredményezzen. A résztvevők hangsúlyozták, hogy az ellátás hatékonyságát nemcsak szakmai, hanem strukturális tényezők is befolyásolják – például az intézmények közötti kommunikáció, a finanszírozás mértéke és a megfelelő szakemberek képzése. Ha nincs elegendő pénzügyi forrás, nem tudnak az intézmények megfelelő szakembereket alkalmazni. A forrás hiány nehezíti, a megfelelő szakmai színvonal megtartását is, a szakemberek szakmai személyiségének karban tartását, (pl. szupervízió), kiégésük megelőzését. A szekcióban szó esett a reszocializációs szolgáltatások szerepéről a lakhatás, és a munkavállalás támogatásáról.
A beszélgetés tanulságaként levonható, hogy ha nehezen is megvalósítható szociális ágazat minden területén az egymásra épülő szolgálatások láncolata, az mindenképpen fontos, hogy egymással több kommunikáció legyen: tudásmegosztás, partnerség, hálózatépítés és esetátadások, esetkonferenciák. Ezekkel az eszközökkel jelentősen lehetne javítani a szolgáltatások hatékonyságát.
- Drog a mélyszegénységben élőknél, a telepeken – Bátki Márton (MMSZ Tiszabura), Szécsi Judit (ELTE TáTK), Tóth Máté (MMSZ szakterületi vezető)
A szegregátumok problémája nemcsak a hátrányos helyzetű településeken élőket érinti, hanem a teljes lakosságot így a budapestiek számára is fontos kérdés. Például Csepelen is találhatók szegregált területek, másrészt a Népliget környékén is gyakran megjelennek azok az emberek, akik ilyen területről érkeznek.
Kiemelendő, hogy a szegregátumok társadalmi problémájáért nem a droghasználat a felelős – sok esetben inkább tünetként (okozatként) értelmezhető, nem okként. A közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, és intenzív segítség nélkül nehezen elképzelhető a generációkon át öröklött szegénység megszűntetése. Azonban a könnyebben hozzáférhető dizájnerdrogok elterjedése, súlyos addiktológiai problémaként nehezítette a helyzetet, és több szinten is befolyásolja az ott élők életét. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy nem minden felzárkózó településen jellemző a kábítószer-fogyasztás. A 260 – 300 felzárkózó programban résztvevő település közül körülbelül 30 %-ban a probléma nem jelentős, viszont 10–15 %-ban súlyos szerhasználati helyzet alakult ki. A szakemberek rámutattak, hogy az utóbbi években a dizájnerdrogok beszivárogtak ezekre a településekre is, és ezzel együtt új bűnözési formák is megjelentek – például prostitúció, uzsora, illetve bővült a szervezett bűnözés tevékenységi köre. A nők szerhasználata is növekvő probléma.
A felzárkózó településeken folyó programokban korábban nem létezett egységes módszertan arra, hogyan kezeljék a szerhasználattal kapcsolatos kihívásokat. Ennek nyomán jött létre a mobil addiktológiai team, amelynek munkája csak akkor lehet eredményes, ha szorosan együttműködik a telepen dolgozó szociális munkásokkal. A szakemberek egyetértettek abban, hogy a szociális munkás kapacitások növelésére lenne szükség.
A szociális munka jelenléte mindenhol kulcsfontosságú. Ugyanakkor a szociális munkások gyakran eszköztelennek érzik magukat, amikor a gyorsan változó, nehezen követhető „dizájnerdrogokkal” találkoznak. Ezek az új típusú szerek rövid hatásúak, egy kis adagra vetítve olcsóbbak (összességében nagyon drágák), és rendkívül gyors fizikai és mentális leépülést okoznak. Sok esetben az érintettek akár saját lakhatásukat is felszámolják a szer megszerzése érdekében, ami családi konfliktusokat, közösségi feszültségeket okozhat.
A rehabilitáció további nehézsége, hogy a jelenlegi rehabilitációs intézmények többsége biztos egzisztenciából érkezők számára lett kialakítva. Így még ha valaki sikeresen felépül is, a társadalmi kirekesztettségből, szegénységből fakadó alapvető problémái nem oldódnak meg. A lehetséges megoldások mindenképpen a helyi közösségek bevonásával kell, hogy történjenek.
A dizájnerdrogok esetében különösen fontos lenne a detoxikálás és az elvonási kezelések elérhetősége, valamint a pszichiátriai ellátással való együttműködés. Ugyanakkor ezek a szolgáltatások a hátrányos helyzetű településekről gyakran nehezen elérhetők, ami rendszerszintű, farmakológiai hiányokra is rámutat.
A szegregátumokban meglévő számos társadalmi hátrány: az alacsony iskolázottság, a korlátozott hozzáférés az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, az infrastruktúrához, közlekedéshez, foglalkoztatási lehetőségekhez mind hozzájárulnak ahhoz, hogy nem tüneti kezeléssel, hanem komplex, átfogó intézkedésekkel lehet lehet az ott élők helyzetét megoldani.
A rendezvény megvalósításában a Budapesti Szociális Szakmatámogatási Hálózat partnerei az MMSZ Fogadó Pszichoszociális Szolgálat, az MRE KIMM és a Cogito Alapítvány voltak.
dr. Sziklai István
a BUSZSZH vezetője