2025. december 3-án a Budapesti Szociális Szakmatámogatási Hálózat Gyermekek Átmeneti Gondozása és Addiktológia Munkacsoportjai közös szakmai műhelyt szerveztek a szenvedélybeteg-ellátásban és a gyermekek átmeneti gondozásában dolgozó szakemberek számára. A szakmai nap fókuszában a traumainformált és traumatudatos szemlélet állt, amely mindkét ellátási területen egyre meghatározóbb megközelítéssé válik.
2025. december 3-án a Budapesti Szociális Szakmatámogatási Hálózat Gyermekek Átmeneti Gondozása és Addiktológia Munkacsoportjai közös szakmai műhelyt szerveztek a szenvedélybeteg-ellátásban és a gyermekek átmeneti gondozásában dolgozó szakemberek számára. A szakmai nap fókuszában a traumainformált és traumatudatos szemlélet állt, amely mindkét ellátási területen egyre meghatározóbb megközelítéssé válik.
A műhely alapfelvetése az volt, hogy a gyermekkori negatív élmények, a családi diszfunkciók, a generációkon átívelő sérülések és az átélt traumák mélyen beágyazódnak a személyiségfejlődés során, és jelentősen befolyásolják a későbbi megküzdési stratégiákat, így a függőségek kialakulását is. A szakmai nap célja volt, hogy a résztvevőket a témában releváns információkkal lássa el, új támpontokat adjon, és teret biztosítson a közös gondolkodásra a traumatudatos szemlélet ellátásban való alkalmazásának lehetőségeiről, valamint arról, miként lehet az érintettek számára biztonságos, megtartó, kiszámítható közeget kialakítani. A program három előadáson keresztül vázolt fel mindehhez elméleti keretet és adott gyakorlati támpontokat.
Gubucz-Pálfalvi Sejla (predoktori státusz – Semmelweis Egyetem Doktori Iskola, Mentális Egészségtudományi Tagozat, tulajdonos – Pálfalvi Centrum, elnök – Országos Addiktológiai Egyesület) a gyermekkori élmények és a felnőttkori függőség közötti összefüggésekről tartott nyitóelőadása a trauma fogalmának korszerű értelmezéséből indult ki, hangsúlyozva, hogy a trauma nem pusztán egy objektív esemény, hanem az egyén által megélt, testi-lelki működését tartósan befolyásoló tapasztalat. Kihangsúlyozásra került, hogy a traumát kiváltó esemény önmagában nem feltétlenül extrém vagy életveszélyes; a meghatározó tényező az, ahogyan az egyén azt megéli, értelmezi, és amilyen erőforrásokkal rendelkezik annak feldolgozásához.
Részletesen bemutatta az egyszeri, akut traumák, és a hosszan fennálló, ismétlődő, interperszonális traumák közötti különbséget, valamint ezek eltérő pszichés következményeit (PTSD és CPTSD). Külön hangsúlyt kapott a krónikus gyermekkori ártalmak szerepe a személyiségfejlődésben. Az Adverse Childhood Experiences (röviden ACE-ek) kutatása során világossá vált, hogy a gyermekeket ért családon belüli bántalmazás, elhanyagolás, maga a családi diszfunkció, valamely családtag függősége vagy mentális problémája, továbbá az erőszak jelenléte statisztikailag kimutatható módon növeli a későbbi szenvedélybetegség, pszichés zavarok és egészségkárosodás kockázatát. A függőség ebben az értelmezésben nem pusztán rossz döntések sorozata, hanem adaptív túlélési stratégia, amely a szabályozhatatlan belső feszültségek kezelésére szolgál.
Az előadás egyik fontos eleme volt a trauma feldolgozásának három fázisa:
– stabilizálás – a biztonság megteremtése,
– feldolgozás – emlékezés és gyász,
– integráció – újrakapcsolódás önmagunkhoz és másokhoz.
Ez a modell jól alkalmazható mind az addiktológiai, mind a gyermekvédelmi ellátás szemléletében, hiszen rámutat arra, hogy a biztonság és stabilitás megteremtése nem előfeltétele, hanem első lépése a gyógyulásnak.
A traumainformált tanácsadás csoportos módszeréről Dr. Kaló Zsuzsa (tanácsadó szakpszichológus, tanszékvezető egyetemi docens – ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar) tartott előadást. Ő kifejezetten a traumainformált szemlélet gyakorlati megvalósulását mutatta be, csoportos tanácsadási keretben. Alapelvként hangzott el, hogy a traumát átélt személyek számára a biztonságérzet nem adottság, hanem tudatosan felépítendő környezeti és kapcsolati minőség. A traumainformált csoport működésének sarokkövei között szerepelt még a fizikai és pszichológiai biztonság megteremtése; az átlátható keretek és szabályok; a kiszámíthatóság; a választás és kontroll lehetőségének biztosítása, továbbá az együttműködésen alapuló facilitátori jelenlét.
Hangsúlyozta, hogy a csoport nem a traumafeldolgozás elsődleges terepe, hanem olyan biztonságos közeg, ahol a résztvevők megtapasztalhatják a kapcsolódás, a meghallgatottság és az elfogadás élményét. A facilitátor szerepe nem a traumafeltárás erőltetése, hanem a szabályozás támogatása, a jelenben maradás segítése és a retraumatizáció elkerülése. Fontos szempontként fogalmazódott meg még a triggerhelyzetek felismerése, a szabályozási nehézségek megértése, valamint az, hogy a csoportvezetőnek folyamatosan figyelnie kell a résztvevők idegrendszeri állapotára. A hangsúly ugyanis nem a történetek részletezésén van, hanem a biztonságos kapcsolati élményen.
Gerlinger Lilla (klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, ügyvezető igazgató – Traumaközpont) kifejezetten a traumatudatos ellátás alapelveiről és lehetőségeiről nyújtott információkat, és rendszerszintű nézőpontból közelítette meg a témát. Rámutatott arra, hogy a trauma nem csupán az egyén problémája, hanem az ellátórendszer működésében is megjelenik. Előadásában a traumatudatos ellátás alapelvei között szerepelt a biztonság elsődlegessége, a bizalomépítés, az együttműködés, az empowerment szemlélet és a kulturális és egyéni érzékenység.
Elmondta, hogy az ellátórendszer gyakran akaratlanul is újrateremtheti a kontrollvesztés, kiszolgáltatottság élményét (szabályok, várakozás, hatalmi helyzetek), ami újratraumatizáló hatású lehet. A traumatudatos működés célja e mintázatok felismerése és tudatos átalakítása. Fontos elem volt még annak kiemelése, hogy a traumatudatosság nem speciális módszer, hanem szemlélet, amely az ellátás minden szintjén, így a kommunikációban, a térhasználatban, a szabályalkotásban és a szakember–kliens kapcsolatban is megjelenik.
A három előadás egymásra épülve mutatta be a trauma és a szenvedélybetegség összefüggéseit, a traumainformált szemlélet csoportos alkalmazását, valamint a traumatudatos ellátás rendszerszintű jelentőségét. Közös üzenetként fogalmazódott meg, hogy a szenvedélybeteg-ellátásban és a gyermekek átmeneti gondozásában dolgozó szakemberek nap mint nap olyan kliensekkel találkoznak, akiknek viselkedése, megküzdése és kapcsolódása csak a „trauma szemüvegén” keresztül érthető meg igazán. A biztonság, a kiszámíthatóság, és a választási lehetőség biztosítása nem kiegészítő eleme az ellátásnak, hanem voltaképpen alapfeltétele. A traumatudatos szemlélet hozzájárulhat ahhoz, hogy a szakemberek a kliensek ellátása során ne pusztán a tüneteket, hanem azok hátterét is lássák, és ne termeljék újra akaratlanul a korábbi sérüléseket.
A műhely előadásai gyakorlati szinten is értelmezhetővé tették, miként lehet a traumainformált szemléletet beépíteni a mindennapi munkába, legyen szó egyéni segítő kapcsolatról, csoportos formában történő támogatásról vagy intézményi működésről. A résztvevők a program zárásakén feltehették kérdéseiket az előadóknak, melyek főként arra irányultak, hogyan lehet az intézményi működést traumatudatossá tenni, illetve segítőként mi magunk mit tehetünk mentális jóllétünkért, ha naponta traumatizált ügyfelekkel dolgozunk. Gelinger Lilla hasznos grounding (földelési) technikákat mutatott be ennek kapcsán, amelyek a segítő szakemberek mindennapi munkájába is beilleszthetőek, akár saját maguk, akár a kliensek támogatására.
A jelenlévők számára a nap végére egyértelművé válhatott, hogy a traumatudatos működés nem egy plusz feladat, hanem olyan alapvető szemlélet és beállítódás, amely hosszú távon növeli az ellátás hatékonyságát, csökkenti a szakmai kiégést, és valódi megtartó közeget teremt az érintettek számára.
Sós Eszter
Addiktológiai munkacsoport